Felhívás!

   A Magyarország Kormánya által alapított Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázatot hirdetett az I. Világháború százéves évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekre.
Szurdokpüspöki Község Önkormányzata is kapcsolódna a pályázathoz, mely keretében megjelenne egy könyv, kiállítást rendeznénk az első világháborúval kapcsolatos tárgyakból, fotókból és emlékművet avatnánk a Szabadság téren.
Ezúton kérnénk a falu lakosságát, hogy akinek tulajdonában van bármilyen, a háborúhoz, valamint a falu háborús éveihez, eseményeihez köthető fotó, tárgy (ruhák, fegyverek), emlékek, iratok, stb. járuljon hozzá annak közzétételéhez, bemutatásához és 2014. január 31-ig hozza be azokat a Polgármesteri Hivatalba.
A kölcsönadott fotókat, tárgyakat a rendezvény után visszaszolgáltatjuk a tulajdonosaiknak.
Segítségüket, együttműködésüket köszönjük!

Szurdokpüspöki, 2014. január 9.
Géczi László Miklósné
polgármester

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!